A kötelező gyermekkori védőoltásokkal kapcsolatos ügyekben a vita gyakran úgy jelenik meg, mintha mindössze két álláspont létezne: a szülő teljesíti az oltási kötelezettséget, vagy megtagadja azt.
A valós ügyek azonban ennél jóval összetettebbek lehetnek.
Mi történik például akkor, ha a szülő nem az oltást utasítja el, hanem azt szeretné, hogy előtte ténylegesen vizsgálják meg gyermeke egyedi egészségi állapotát? Mi történik, ha az oltás végrehajthatóságáról úgy születik vélemény, hogy nem tisztázott, ki és milyen kezelőorvosi minőségben vizsgálta meg a gyermeket? Mikor beszélhetünk egyáltalán „elmaradt oltásról”? És milyen tények alapján válhat egy ilyen egészségügyi kérdésből gyermekvédelmi vagy hatósági eljárás?
Ezek már nem pusztán az oltásokról szóló kérdések.
Ezek jogvédelmi kérdések.
A legfontosabb kérdés: hogyan jutott el a hatóság a döntéséig?
Egy hatósági ügyben nem elegendő pusztán azt vizsgálni, hogy mi lett az eljárás végeredménye. Legalább ilyen fontos rekonstruálni az odavezető utat:
Milyen adatból milyen tényt állapítottak meg? Milyen bizonyíték alapján? Ki tett orvosi megállapítást? Milyen vizsgálat előzte meg azt? Milyen jogszabályt alkalmaztak a megállapított tényekre? A szülő által előterjesztett bizonyítékokat megvizsgálták? És mindebből valóban következik az alkalmazott hatósági intézkedés?
Az általunk vizsgált ügyekben éppen ezen a ponton jelennek meg újra és újra a vitatható eljárási elemek.
1. Hiányosan tisztázott tényállás
Az egyik legsúlyosabb probléma akkor keletkezik, amikor a hatósági következtetés hamarabb megszületik, mint az alapjául szolgáló tényállás teljes körű tisztázása.
Ha például vitatott a gyermek aktuális olthatósága, előbb azt kell tisztázni, hogy történt-e megfelelő orvosi vizsgálat, ki végezte azt, milyen adatok alapján járt el, és milyen szakmai döntés született.
Az eljárás végéről nem lehet egyszerűen visszafelé megalkotni a hiányzó tényeket.
2. Oltóorvos vagy kezelőorvos?
Ez az egyik legfontosabb kérdés.
Az Eütv. 3. § b) pontjában meghatározott kezelőorvos nem egyszerűen egy orvos, aki kapcsolatba kerül a gyermekkel. A rendelkezés a beteg adott betegségével, illetve egészségi állapotával kapcsolatos vizsgálati és terápiás tervet meghatározó, annak keretében eljáró, a gyógykezelésért felelősséggel tartozó orvosról beszél.
Ehhez kapcsolódik a 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 4. § (1) bekezdése, amely szerint:
„A védőoltás végrehajthatóságának megítéléséről a kezelőorvos dönt.”
Ezért egy jogvédelmi eljárásban kulcskérdéssé válhat:
az oltás végrehajthatóságáról nyilatkozó orvos valóban kezelőorvosként járt el?
Milyen vizsgálatot végzett? Milyen vizsgálati terv alapján? Milyen egészségügyi dokumentáció készült? Megismerte a gyermek releváns egészségügyi előzményeit? És vállalta-e a döntéssel járó kezelőorvosi felelősséget?
3. Nem ugyanaz a halasztás és a mentesítés
A hatósági kommunikációban különösen fontos pontosan elválasztani ezeket.
Más helyzet az, amikor a szülő azt állítja, hogy gyermeke soha nem oltható, és más az, amikor az oltás végrehajtása azért nem történik meg, mert annak aktuális végrehajthatósága még orvosi vizsgálat tárgya, vagy a kezelőorvos egészségügyi okból halasztás mellett dönt.
Az Eütv. 58. § külön szabályozza a védőoltás elhalasztásának és az oltás alóli mentesítésnek a kérdését.
E két jogi helyzet összemosása az egész további eljárást hibás irányba viheti.
4. Mikortól „elmaradt” egy oltás?
Ez sem pusztán nyelvtani kérdés.
Ha az oltás végrehajthatóságának orvosi megítélése még folyamatban van, vagy az ehhez szükséges vizsgálatok nem történtek meg, tisztázni kell, hogy milyen jogszabályi feltételek mellett minősíti a hatóság az oltást már „elmaradt oltásnak”.
Különösen fontos ez azért, mert az „elmaradt oltás” minősítéshez további hatósági és gyermekvédelmi következmények kapcsolódhatnak.
A jogvédelem egyik feladata ezért éppen az oksági lánc ellenőrzése:
esedékesség → vizsgálat → kezelőorvosi döntés → esetleges halasztás → elmaradás → hatósági intézkedés.
Ha ebből egy lépcső hiányzik, azt nem szabad automatikusan feltételezéssel pótolni.
5. A „nem tudok kontraindikációról” nem feltétlenül ugyanaz, mint a kivizsgált olthatóság
Egy másik visszatérő probléma, amikor valamely orvos arra hivatkozik, hogy nincs tudomása a gyermek oltásának kontraindikációjáról.
Jogvédelmi szempontból azonban ilyenkor azt is meg kell kérdezni:
Miből nincs tudomása?
Megvizsgálta a gyermeket? Áttekintette az egészségügyi dokumentációját? Felállított vizsgálati tervet? Kizárta azokat az állapotokat, amelyek az oltás végrehajthatóságát befolyásolhatják?
A tudomás hiánya és egy vizsgálatokkal megalapozott orvosi megállapítás nem feltétlenül ugyanaz.
6. A szülő bizonyítékainak figyelmen kívül hagyása
A tisztességes eljárás szempontjából nem az a kérdés, hogy a hatóság köteles-e mindenben egyetérteni a szülővel.
Természetesen nem.
A lényeg az, hogy a szülő által előterjesztett releváns bizonyítékokat és érveket ténylegesen megvizsgálja, majd megismerhető legyen, hogy azokat milyen okból fogadta vagy nem fogadta el.
A „hatóság másként gondolja” nem helyettesíti a bizonyíték értékelését.
7. Hogyan lesz a vizsgálatot kérő szülőből „oltásmegtagadó”?
Különösen érzékeny pont az olyan kifejezések használata, mint:
„oltásmegtagadó”, „oltáselutasító”, „nem együttműködő”.
Minden ilyen minősítésnél fel kell tenni a kérdést:
Mely jogszabály határozza meg ezt a kategóriát? Mik az objektív feltételei? Pontosan mely szülői magatartás teljesítette ezeket?
Nem ugyanaz ugyanis azt mondani, hogy:
„nem engedem beadatni az oltást”
és azt mondani:
„az oltás előtt kérem gyermekem egyedi egészségi állapotának megfelelő orvosi kivizsgálását és az oltás végrehajthatóságáról szóló dokumentált kezelőorvosi döntést.”
E két helyzetet egy hatósági eljárásnak képesnek kell lennie megkülönböztetni.
A gyermekvédelmi eljárásnál még magasabb a tét
Ha az oltási ügyből gyermekvédelmi vagy védelembe vételi eljárás lesz, már nem elegendő annyit mondani, hogy oltási probléma áll fenn.
Meg kell tudni mutatni:
Mely konkrét szülői magatartás veszélyezteti a gyermeket? Mi ennek a bizonyítéka? Milyen veszély áll fenn? Milyen oksági kapcsolat van a szülő magatartása és a veszély között? Miért szükséges éppen az alkalmazott gyermekvédelmi intézkedés?
Ez különösen fontos akkor, ha a szülő álláspontja szerint nem megtagadja az egészségügyi ellátást, hanem éppen további vizsgálatot és egyedi orvosi döntést kér.
Nem az oltási rendszer egészét kell minden egyes ügyben megtámadni
Jogvédelmi szempontból sokszor ez az egyik legfontosabb felismerés.
Nem feltétlenül az a legerősebb kérdés, hogy általában jók vagy rosszak-e a védőoltások.
Sokkal pontosabb lehet ezt kérdezni:
Ebben a konkrét gyermekügyben, ezekből a konkrét egészségügyi adatokból, ezeknek a konkrét vizsgálatoknak az eredményéből, ennek a konkrét kezelőorvosnak a dokumentált döntése alapján jogszerűen következett-e az a hatósági intézkedés, amelyet a családdal szemben alkalmaztak?
Ezzel a vita visszakerül oda, ahová egy jogállami hatósági eljárásban tartozik:
a tényekhez, a bizonyítékokhoz, a hatáskörökhöz, az indokoláshoz és a jogszabályokhoz.
Mit lehet tenni, ha ezek valamelyike hiányzik?
Egy megfelelő jogvédelmi stratégia nem egyetlen sablonlevél elküldéséből áll.
Először rekonstruálni kell az ügy teljes történetét. Össze kell vetni az egészségügyi dokumentációt a védőnői, népegészségügyi, gyermekvédelmi és más hatósági iratokkal. Meg kell keresni, hogy hol keletkezett az első vitatható ténymegállapítás, majd végig kell követni, hogyan vette át azt egyik szereplő a másiktól.
Ezután lehet meghatározni, hogy az adott helyzetben mire van szükség: nyilatkozatra, hiánypótlásra, iratbetekintésre, bizonyítási indítványra, közérdekű adatigénylésre, a döntés felülvizsgálatának kezdeményezésére vagy megfelelő jogorvoslatra.
A Jogorvoslat az Emberi Méltóságért kezdeményezés erre a problémakörre kínál olyan szolgáltatást, amelynek célja a kötelező gyermekoltásokkal kapcsolatos ügyek egyedi körülményeinek és iratainak jogvédelmi szempontú feldolgozása.
Jogorvoslat a kötelező gyermekoltásokkal szemben – szolgáltatás megtekintése
A lényeg nem egy előre gyártott állítás ráhúzása minden család ügyére. A lényeg annak feltárása, hogy az adott gyermek konkrét ügyében mi történt, mit bizonyítottak, mit nem bizonyítottak, ki milyen minőségben járt el, és a hatóság döntése valóban következik-e a feltárt tényekből és az alkalmazandó jogból.